Félpályán megindult a forgalom a 65-ös számú főúton

2019. 08. 23., p - 11:29
Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy férfi a baleset következtében életét vesztette.

Mint arról korábban beszámoltunk, 2019. augusztus 23-án  9 óra 16 perc körüli időben a 65-ös főút 38-as kilométerszelvényében egy személygépkocsi Tamási irányából Szakály irányába közlekedett, amikor a jármű vezetője egy balra ívelő útkanyarulatban elvesztette uralmát a járműve felett, kisodródott, és a napraforgótáblába hajtott.  A baleset következtében a jármű vezetője életét vesztette, utasa megsérült.

A korábbi teljes útlezárást követően az érintett útszakaszon a forgalom rendőri irányítás mellett félpályán megindult.

Kérjük az arra közlekedőket, fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.