Félpályán halad a forgalom a 8123-as számú úton

2018. 05. 19., szo - 16:21
Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A teljes útlezárást feloldották, rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom Zámolynál.

Ahogyan arról korábban beszámoltunk, 2018. május 19-én 14 óra 20 perc körül, személyi sérüléssel járó közlekedési baleset történt a 8123-as számú út 10. kilométerszelvényében, ahol két személyautó ütközött össze. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére, rendőri irányítás mellett, félpályán halad a forgalom. A baleset következtében egy fő súlyos, kettő fő pedig könnyű sérülést szenvedett.

Kérjük az arra közlekedőket, fokozott óvatossággal és körültekintéssel közlekedjenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.