Elütöttek egy kisfiút Kőbányán

2018. 08. 21., k - 17:00
Budapesti Rendőr-főkapitányság

Megsérült a gyermek, akit elütöttek Budapest X. kerületében.

 

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. augusztus 21-én 16 óra 4 perckor Budapest X. kerületében, a Kápolna tér 4. szám előtt eddig tisztázatlan körülmények között egy személygépkocsi elütött egy kisfiút, aki az elsődleges információk szerint súlyos sérüléseket szenvedett, őt a mentők kórházba vitték.

A helyszínelés időtartamára a X., Ihász utcát a rendőrök teljes szélességében lezárták, a forgalmat a környező utcákba terelik.

A rendőrség vizsgálja a baleset körülményeit és kéri a járművezetőket, hogy fokozott figyelemmel közlekedjenek.

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Őrizetben

A körzeti megbízottak Tiszaburán igazoltattak egy férfit, aki nem tudott elszámolni a nála talált értékekkel. Kiderült, egy abádszalóki lopásból származnak a tárgyak.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.