Befejeződött a helyszínelés Békéscsaba közelében

2018. 06. 11., h - 18:39
Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Megszűnt az útlezárás, mindkét sávon zavartalanul halad a forgalom.

A rendőrség befejezte a helyszínelést Békés megyében, a 44-es számú főút Békéscsaba és Kondoros közötti szakaszán, ahol korábban összeütközött két tehergépkocsi. A balesetben az egyik jármű vezetője könnyű sérülést szenvedett. A rendőrség a félpályás útlezárást is feloldotta, a forgalom 2018. június 11-én, 18 óra 35 perctől mindkét sávon zavartalanul halad. A baleset okát és körülményeit a Békéscsabai Rendőrkapitányság vizsgálja.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.