Balesetek az M30-as autópályán

2018. 08. 13., h - 11:50
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Miskolcnál két baleset is nehezíti a sztrádán történő közlekedést.

A jelenleg rendelkezésre álló adatok alapján 2018. augusztus 13-án 10 óra 10 perckor az M30-as autópálya 24. kilométerszelvényében egy Miskolc felől Felsőzsolca irányába közlekedő repcét szállító kamion felborult. A műszaki mentés miatt teljes útlezárás elrendelésére került sor. Az autósok az útlezárás miatt az autópályáról a Miskolc-déli lehajtónál nem tudnak lehajtani, így kérjük a közlekedőket, hogy már a kistokaji lehajtónál hajtsanak le a sztrádáról, amennyiben Miskolcra szeretnének utazni.

Továbbá az M30-as autópálya 27. kilométerszelvényében 11 óra 30 perckor egy Budapest felé közlekedő utánfutót vontató személygépjármű is balesetet szenvedett. A forgalom rendőri irányítás mellett a leállósávon halad.

 

Kérjük a közlekedőket, hogy a balesetek helyszíneit kellő körültekintéssel, óvatosan közelítsék meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.