Baleset történt Sülysáp és Mende között- FRISSÍTVE!

2018. 08. 01., sze - 05:53
Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy nő a helyszínen életét vesztette, a rendőrök teljes útlezárás mellett kezdték meg a baleset helyszínelését.

Eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött egy személyautó és egy tehergépjármű a 31-es számú főút 37. kilométerszelvényében 2018. augusztus 1-jén 5 óra 20 perckor. A baleset következtében a személyautót vezető nő olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen életét vesztette. A rendőrök az érintett útszakaszt teljes szélességében lezárták, a forgalmat a 3113-as útra, Úri felé, illetve a 4603-as és a 31-es számú utak kereszteződésében Gyömrő irányába terelik. Kérjük, hogy fokozott óvatossággal közlekedjenek!

Baleset!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.