Baleset az M5-ös autópályán

2019. 08. 10., szo - 09:47
Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Rendőri irányítás mellett csak a leállósávon lehet haladni Városföld térségében.

A rendelkezésre álló adatok szerint 2019. augusztus 10-én 9 óra 10 perc körül az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, a 97-es kilométernél két személygépkocsi eddig tisztázatlan körülmények között összeütközött.

A járművek a forgalmi sávokat elfoglalják. A helyszínelés idejére az érintett útszakaszon közlekedők rendőri irányítás mellett a leállósávon tudnak kerülni. A forgalomkorlátozás miatt torlódásra kell számítani.

Az elsődleges információk alapján a balesetben senki sem sérült meg.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.