Baleset az M1-es autópályán Lébény térségében

2018. 07. 08., v - 18:11
Győr-Moson-Sopron Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Három személygépkocsi ütközött össze az M1-es autópálya Hegyeshalom felé vezető oldalán.

Anyagi kárral járó közúti közlekedési baleset történt 2018. július 8-án 17 óra 45 perckor az M1-es autópálya 143-as kilométerszelvényénél, Hegyeshalom irányába. Eddig tisztázatlan okból és körülmények között három autó ütközött össze. A balesetben - az elsődleges információk szerint - személyi sérülés nem történt. A helyszínelés és a műszaki mentés idején a forgalom, rendőri irányítás mellett, a leálló sávban haladhat.

Kérjük a gépjárművezetőket, hogy a baleset helyszínén fokozott figyelemmel közlekedjenek!

 


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.