Baleset az M1-es autópályán

2018. 07. 21., szo - 16:24
Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bicske térségében, a 35-ös kilométerszelvényben három személygépkocsi ütközött.

Személyi sérüléses közlekedési baleset történt 2018. július 21-én 15 óra 40 perckor, az M1-es autópálya Budapest felé vezető oldalán, a 35-ös kilométerszelvényben, Bicske térségében. Eddig tisztázatlan okból három személygépkocsi ütközött, melynek következtében az elsődleges adatok alapján két személy sérült. A balesettel érintett járművek a külső és belső forgalmi sávot is elfoglalják. A forgalom rendőri irányítás mellet, a kapaszkodó és leállósávban halad.

A helyszínen torlódásra kell számítani. Kérjük óvatosan vezessenek!


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Eltiltották. Vezetett. Őrizetbe vették

Elfogását követően 24 órán belül bíróság elé állhat azt a kecskeméti fiatal, akinek két eltiltása volt érvényben, ám ez sem tartotta vissza attól, hogy autó volánja mögé üljön.

 

Eltűnt Balog Márton!

A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőpapi fiatalember megtalálásához.