Légi ellenőrzés

2018. 07. 25., sze - 11:02
Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vízi- és közúti balesetek, bűncselekmények megelőzése érdekében légi ellenőrzést hajtott végre a rendőrség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében.

A 2018. július 20-án és 21-én végrehajtott ellenőrzés-sorozat érintette a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei szabadvizeket, a Tisza tavat, illetve az M3-as autópálya megyei szakaszát. A két napos, helikopterrel is megtámogatott baleset- és bűnmegelőzési célokat szolgáló akció során a rendőrség az ellenőrzések két napja alatt kirívó szabálysértéseket nem tapasztalt, egyben megköszöni minden szabálykövető fürdőző és sofőr példamutatását.

 

A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság felhívja a figyelmet arra, hogy a fürdés tilalmát, vagy az egyéb veszélyes fürdésre alkalmatlan helyeket hazánkban mindenütt „FÜRÖDNI TILOS!” táblával jelzik. Különösen veszélyesek a szabadvizek közül a bányatavak, a hirtelen változó vízmélység és vízhőfok miatt.  Óvatosság szükséges az ismeretlen vizeken is, ugyanis a víz alatti nem látható tárgyak sérülést okozhatnak. Vigyázni kell az erős sodrású folyókban, ahol gyakoriak az örvényképződések, hiszen ezek még a jó úszókra is veszélyt jelentenek. Hat éven aluli, továbbá úszni nem tudó 12 éven aluli gyermek csak felnőtt közvetlen felügyelete mellett fürödhet a szabad vizekben.


Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Négy napon belül rendőrkézen

Őrizetbe vették a nyomozók azt a novajidrányi férfit, aki életveszélyes sérüléseket okozva bántalmazott egy nőt, majd elvette a nála lévő értéktárgyait.

 

Zsákmányát hátrahagyva menekült

A szolnoki rendőrök őrizetbe vettek egy helyi lakost, és kezdeményezték a letartóztatását. A 44 éves férfi egy napon pár óra eltéréssel kétszer is lopott, majd mindkétszer menekülőre fogta. A rendőrök azonban elfogták.

 

Városi elismerésben részesült

A Paks Város Közbiztonságáért kitüntető címet dr. Schütz Judit r. alezredes, a városi kapitányság Igazgatásrendészeti Osztályának vezetője vehette át.