Sikeres mentés a levegőből
Az ügyeletesek jó helyzetfelismerésének, lelkiismeretességének és a pilóták rátermettségének köszönhetően megtaláltak egy, a jászságban több órája eltűnt férfit.
Az ügyeletesek jó helyzetfelismerésének, lelkiismeretességének és a pilóták rátermettségének köszönhetően megtaláltak egy, a jászságban több órája eltűnt férfit.
Bűnmegelőzési tanácsokkal láttuk el a Tisza-tónál pihenőket.
A bizottság tagjai ezúttal terepre mentek és kerékpáron tekerve járták be a Tisza-tó turisztikailag frekventált területeit.
A Jász-Nagykun-Szolnok megyei rendőrök online kvízzel is készültek a turisztikai szezonra.
A vakáció kezdetével beköszöntött a kánikula is, ezért sokan a strandokon, tavaknál, nyílt vízeknél hűsölnek. A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Rendőr-főkapitányság ajánlásaival kívánja felhívni a figyelmet a fürdőzés szabályaira.
A Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság kiemelt figyelmet fordít a Tisza élővilágának védelmére, különösen a védett fajokra.
A Heves Megyei Rendőr-főkapitányság tájékoztatót tartott a nyár veszélyeiről.
A vízirendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a Kisköre külterületén, tiltott helyen pecázó jogsértőket.
A vízen közlekedők esetében is tilalmazott az alkoholfogyasztás a vezetés megkezdése előtt és alatt.
Egy szolgálaton kívüli rendőr és a Tiszai Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai mentették ki a bajba jutott embereket a Poroszlói medencéből.
Egy jászladányi díler bűnügyi felügyelet alatt, két társának segítségével árusított kábító anyagot Jászladányon.
Az üzletvezető felismerte, a kecskeméti rendőrök pedig elfogták a tolvajokat.
A rendőrök azzal gyanúsítanak két férfit, hogy üzemanyagot loptak a munkahelyükről, majd értékesítették azt egy szigetvári férfinak.
Két fiatal – az egyikük életveszélyesen – megsérült abban a balesetben, melyet egy e-roller vezetője okozott.
A veszprémi rendőrök elfogták az 52 éves helyi férfit.
Ezt mondta a bátonyterenyei rendőröknek az a 19 éves mátraverebélyi fiatal, aki egy üzlet előtt hagyott elektromos rollert lopott el.
Halálos baleset miatt teljes útlezárás van érvényben Akasztó térségében.
A Keszthelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. július 20-án 08 órától 2024. július 21-én 08 óráig.
A sértett 200 ezer forintot utalt át előre a csalónak.
A hevesi nyomozók a Mátrix Projekt keretében egy ügyben pénzmosás miatt eddig kilenc gyanúsítottat hallgattak ki.