Legfrissebb híreink

Letörte a félsorompót

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kaposvári Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya vasúti közlekedés biztonsága elleni bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt a 14010/1213/2023. bűnügyi számon eljárást folytat ismeretlen tettes ellen.

Forró nyomon

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Bűnügyi őrizetben várja a bíróság döntését az a sárbogárdi férfi, aki tettleg bántalmazta, majd kirabolta 59 éves ismerősét Pusztaegresen.

Kannabisz palántákat nevelgettek

Zala Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy csapóajtón keresztül, falbontással jutottak be a rendőrök a szentpéterúri családi házban kialakított rejtekhelyre.

Újabb kerékpártolvajt fogtunk el

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti térfigyelő kamerák ismét segítették a nyomozást.

Ikerhatás: Egyformán Tiszavasváriban

Zsaru Magazin

Támba Cintia és Regina őrmesterek személyében ikerpár szolgál a Tiszavasvári Rendőrkapitányság rendészeti osztályán. Számukra ez természetes, az óvodától a gimnáziumig mindig csoport- és osztálytársak voltak, csak a Miskolci Rendvédelmi Technikumban választották szét őket azért, hogy önállóságukat erősítsék.

Komolyan gondolta a tettét

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy oroszlányi férfi egy helyi áruházba tört be, de a rendőrök tetten érték és elfogták.

Mentőt hívtak a betörőhöz

Zsaru Magazin

Néhány óra leforgása alatt oldódott meg egy szekszárdi betörés ügye, melynek során sok vért vesztett az elkövető. Tamási járőrök szúrták ki Sz. Márkot (28), akihez mentőt hívtak. A férfi nem bírt magával, és másnap megint betörte a tolnai megyeszékhely egy másik üzletének üvegtábláját.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Munkatársaink kiszűrték

Olasz hatóságok által körözött autót foglaltak le a magyar rendőrök Csanádpalota autópálya-határátkelőhelyen.

 

Villámgyors elfogás Ózdon

Még azelőtt elfogtak a rendőrök egy lopással gyanúsítható férfit, mielőtt a sértett észrevette volna, hogy megkárosították.

 

Felismeri?

Fóton egy teherautóból lopott az ismeretlen férfi. Ha tudja ki lehet, jelentkezzen!

 

Segítsen, ha felismeri!

A győri nyomozók az állampolgárok együttműködését kérik az ismeretlen elkövető azonosításához.