Elbúcsúzott a megyei rendőrfőkapitány
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/598A9339.jpg?itok=hBt66JgJ)
Csongrád megyében folytatja pályafutását a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
Csongrád megyében folytatja pályafutását a Baranya Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője.
A járőrök rövid időn belül elfogták azt a férfit, aki kerékpárt lopott Szolnokon.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Veterán rendőrök és közalkalmazottak találkoztak Nyíregyházán.
Elfogták a nyomozókutya sikeres nyomkövetése után a mezőkövesdi rendőrök azt a férfit, aki egy idős asszonyt rabolt ki Sályban.
A tíz legaktívabb diák oklevelet és emléktárgyat kapott példamutató bűnmegelőzési, közösségi szolgálatáért.
Szerszámgépeket, gázpalackot és mérőszalagot vitt el egy hódmezővásárhelyi ingatlanból egy helybeli férfi, aki később értékesítette is az eszközök egy részét. Lopás miatt indult ellene eljárás.
Kábelt és motorkerékpárt vitt el egy szegedi építési területről egy helybeli férfi. A rendőrök rövid időn belül elfogták.
A szükséges eljárási cselekményeket elvégezve a Bács-Kiskun megyei rendőrök az iratokat átadták az ügyészségnek.
Egy dánszentmiklósi férfi éles lőfegyvereket és több száz lőszert tartott engedély nélkül otthonában és hétvégi házában.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.