Fogadónapot tart a rendőrfőkapitány
Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.
Dr. Vereckei Csaba r. dandártábornok, Borsod-Abaúj-Zemplén megye rendőrfőkapitánya fogadónapot tart a lakosság részére.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Bács-Kiskun megyei határszakaszon hajnalban összesen 12 migráns próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.
A mosonmagyaróvári rendőrök egy 30 éves helyi járművezető ellenőrzésekor találtak kábítószergyanús anyagokat.
A budapesti nyomozók egy kőbányai építkezésen fogták el azt a férfit, aki ellen két éve volt elfogatóparancs kiadva.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.
Egy földre lökött idős nő kezéből kitépett táskával menekült el még a nyáron, az a támadó Sajószentpéteren, akit a rendőrök a nyomozás eredményeként azonosítottak és elfogtak.
Budapesten fogták el a három férfit, a náluk talált kokain feketepiaci értéke több mint 51 millió forint.
Egy külföldi férfi próbált meg Tompánál jogellenesen bejutni Magyarország területére.
Az épület fenntartási költségeiben a felújítás eredményeként jelentős megtakarítás várható.
A képeken látható férfit keresik a fővárosi rendőrök.
Elakadt egy kamion a baki körforgalom és Zalaszentmihály között.
A győri rendőrök az állampolgárok segítségét kérik a fiatal megtalálásában.
Kétszer is eltiltották a vezetéstől és három körözés volt érvényben az ellen a 24 éves ráckeresztúri férfi ellen, akinek tetteit öccse akarta magára vállalni.
Európa-szerte példaértékű a szerb és osztrák kollégákkal közös misszió.
A székesfehérvári rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
Négy kutyát tartott az éhhalál közelében egy miskolci nő.
A Miskolci Rendőrkapitányság lopás miatt indított nyomozást, mivel egy belvárosi fodrászszalonból éjszaka eltűnt egy tucat hajvágó gép.
Húsz sértettet vertek át online csalók Vas vármegyében. A Szombathelyi Rendőrkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
A zalaegerszegi rendőrök a lakosság segítségét kérik.