Illegális migránsok Bács-Kiskun megyénél
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/%C3%A1llamhat%C3%A1r%20ker%C3%ADt%C3%A9s%20t%C3%A1voli%20este.jpg?itok=OHrkgCGh)
Határrendészeti összesítő.
Határrendészeti összesítő.
A debreceni rendőrök elfogták a körözött férfiakat.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a kecskeméti férfival szemben, aki több üveg sört, közúti jelzőtáblát, kerékpárt és egy benzinmotoros fűkaszát lopott el Hódmezővásárhelyen.
A budapesti nyomozók bíróság elé állítási javaslattal zárták annak a férfinak az ügyét, aki sorra járta a zuglói házakat és könnyen elvihető értékek után kutatott.
Vádemelést javasol a rendőrség a tamási férfi ellen.
A határátkelőhelyen az átléptetés ki-és belépő irányba egyaránt zavartalan és folyamatos.
A balatonfüredi rendőrök két 21 éves helyi lakost állítottak elő és hallgattak ki gyanúsítottként.
Életét vesztette a vasvári férfi.
Rablás miatt indult büntetőeljárás egy 50 éves badacsonytördemici nő és 16 éves fia ellen, a Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügyben folytatott vizsgálatot.
A marcali rendőrök rövid időn belül elfogták a gyanúsítottakat.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.