Televíziót loptak
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/foto2_51.jpg?itok=PakPEuz_)
A Tiszanánai Rendőrőrs befejezte az ügy vizsgálatát.
A Tiszanánai Rendőrőrs befejezte az ügy vizsgálatát.
Fokozott ellenőrzést tartottak a rendőrök az Esztergomi Rendőrkapitányság területén.
Beismerte tettét.
Társasházi lakásokra specializálódott az a betörőbanda, amelynek tagjait Tiszakürtön és Cibakházán fogták el a rendőrök.
Két csoportot tartóztattak fel a Bács-Kiskun megyei rendőrök.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba két migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A Körmendi Rendészeti Szakgimnáziumban huszonhét rendőr fejezte be tanulmányait.
Pályaválasztás előtt álló fiatalok ismerkedhettek meg a rendőri hivatással.
A Magyar Rendőrség a tiszthelyettesi állomány utánpótlása érdekében olyan fiatalokat keres, akik a rendőri szolgálatot választanák hivatásuknak, ezen lehetőség Borsod-Abaúj-Zemplén megyében is adott.
Letört egy szobrot egy virágüzlet előtt lévő szökőkútról egy nő Mezőhegyesen. Ugyanonnan egy koszorútartó állványt is ellopott, de nem jutott messzire, a határrendészek Mezőhegyesen, a Pitvarosi úton igazoltatták. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.