Menekülés közben fogták el
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/01.17.k%C3%B6sz%C3%B6n%C5%91lev%C3%A9l.jpg?itok=P7neWxRe)
A szekszárdi lopás elkövetője egy korábbi bűncselekményt is beismert.
A szekszárdi lopás elkövetője egy korábbi bűncselekményt is beismert.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói az európai elfogatóparancs kiadását követően egy nap alatt elfogták a körözött férfit.
A barcsi rendőrök két fiatalt hallgattak ki gyanúsítottként.
A debreceni rendőrök elfogták és gyanúsítottként kihallgatták az utast.
A komáromi nyomozók egy ácsi férfit hallgattak ki gyanúsítottként, az ismeretlen eredetű anyagokat lefoglalták.
A mosonmagyaróvári rendőrök elfogták a négy fiatalt.
Több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítják a tarnaörsi férfit.
A hajdúhadházi rendőrök elfogták a férfit és megtalálták a sértett ékszerét.
A makói nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 44 éves férfit, aki hat alföldi városban lopott parkoló gépkocsikból.
Három nógrádszakáli ingatlanba törtek be a fiatalkorúak és a felnőttkorú társuk.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.