Emberölés Budapest VII. kerületében
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/lead_1223.jpg?itok=P6cWLdgJ)
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta lakását.
A rendőrök elfogták azt a férfit, aki a gyanú szerint megölte főbérlőjét, majd felgyújtotta lakását.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba három migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
Közlekedési baleset történt Vitnyéd és Kapuvár között egy vasúti átjáróban.
Több településen ellenőrizték a gépjárművezetőket a rendőrök.
Öt hónapos jogosítvánnyal, barátja autójával egy kanyar után áttért a szemközti sávba egy 17 éves fiatalember Békés és Tarhos között. Összeütközött egy neki szemből érkező személygépkocsival és a vétlen autós meghalt. A rendőrség az ügy vizsgálatát befejezte.
A budaörsi rendőrök gyanúja szerint az elmúlt időszakban hat oktatási intézménybe tört be a 29 éves férfi.
A Dabasi Rendőrkapitányság lopás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 26 éves és egy 29 éves férfival szemben.
Korábban jegesedés miatt kellett lezárni az utat Tinnye és Pilisjászfalu között.
A dunakeszi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Tinnye és Pilisjászfalu között jegesedés miatt kellett lezárni az utat, megnövekedett menetidővel számoljanak a térségben közlekedők.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.