Anyagi káros közlekedési baleset történt
Két személyautó ütközött a 84-es és a 85-ös főutak kereszteződésnél, Nagycenk határában.
Két személyautó ütközött a 84-es és a 85-ös főutak kereszteződésnél, Nagycenk határában.
A terézvárosi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Két hónapra eltiltotta a rendőrség a vezetéstől azt a férfit, aki átlépte a záróvonalat egy forgalmas, szerencsi közlekedési csomópontban.
Az tűnt fel a rendőrjárőrnek, hogy egy Fulókércs belterületén közlekedő autó nagyon bizonytalanul halad. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a jármű jobb oldali kereke csak egyenesen tud haladni, azaz nem kormányozható!
Kelebiánál egy vonat rakománya között megbújva próbált meg Magyarország területére bejutni két külföldi.
A marcali rendőrök azonosították a kelevízi lopás feltételezett elkövetőjét.
Közel 100 ezer forintot csalt ki egy férfi egy taxisofőrtől Békés megyében. A gyulai rendőrök azonosították és elfogták.
Az osztrák és spanyol hatóságok által körözött személyautókat foglaltak le a magyar rendőrök Röszkén és Csanádpalotán.
Hét településen tartottak fokozott ellenőrzést a rendőrök.
A debreceni rendőrök egy órán belül elfogták a két férfit.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.