Hét afgán egy tehervonaton
Kelebiánál több mint fél tucat illegális migráns kísérelt meg bejutni az országba egy vonaton.
Kelebiánál több mint fél tucat illegális migráns kísérelt meg bejutni az országba egy vonaton.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A kiskunmajsai nyomozók megtalálták azt a férfit, aki a gyanú szerint kétszer is megrongálta Nepomuki Szent János szobrát.
A váci rendőrök egy 23 éves férfit vettek őrizetbe, aki a gyanú szerint Vác, Váchartyán és Őrbottyán területén követett el vagyon elleni bűncselekményeket.
A Tolna megyei rendőrök egy helyi férfit vettek őrizetbe az eset miatt.
Virággal és édességgel köszöntötték a hölgysofőröket a veszprémi és balatonalmádi rendőrök.
A rendőrök idén is köszöntötték a járműveket vezető hölgyeket Jász-Nagykun-Szolnok megyében.
Egy 39 éves nő ellen indítottak eljárást a rendőrök.
A rendőrök néhány órán belül elfogták a helyi férfit.
Egy 31 éves héhalmi férfit hallgattak ki a pásztói nyomozók.
Amíg a szülők dolgoztak a rendvédelmi szerveknél, addig a lurkók a zalaegerszegi sportcentrumban élvezték a nyári szünidőt.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.
A szolnoki rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Portugál hatóságok által körözött autót szűrtek ki a forgalomból a határrendészek Csanádpalota autópálya -határátkelőhelyen.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Allergiás reakció miatt lett rosszul egy férfi Keszthelyen, a készenléti rendőrök segítettek neki.
A létesítmény csütörtöktől működik a Formula 1 Magyar Nagydíj 2024 versenyhétvége ideje alatt Mogyoródon, a pálya melletti parkolóban.
A gyors intézkedésnek köszönhetően mindenki épségben a partra jutott.
A rendőrök elfogták azokat a fiatalokat, akik Debrecenben több autót is megpróbáltak elkötni, azonban mindenki szerencséjére ez nem sikerült nekik.
Két férfi szerszámokat vitt el egy oroszlányi garázsból, de a rendőrök éppen szembementek velük, és elfogták a tetteseket.