Legfrissebb híreink

Lefújták a versenyt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök gyanúsítottként hallgattak ki egy férfit, aki – ismerőseivel közösen – rendszám nélküli versenymotorjával rendszeresen veszélyeztette a közlekedés biztonságát a városban. Társai ellen több szabálysértési eljárás indult.

Négy nap

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A debreceni nyomozóknak mindössze ennyi kellett ahhoz, hogy azonosítsák egy lopás elkövetőjét.

Kerékpárokat lopott a vasútállomásról

Komárom-Esztergom Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az esztergomi rendőrök gyanúsítottként kihallgatták a helyi lakost, aki két járművet is lopás útján szerzett meg.

Fokozott ellenőrzés

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szentendrei rendőrkapitány elrendelte.

Falból a rácsok mögé

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Tíz hónap kutatás után találták meg a ceglédi rendőrök azt a 38 éves férfit, aki ellen több elfogatóparancs volt érvényben. Falba vájt rejtekhelyét egy szekrény tette észrevehetetlenné - mostanáig.

XX. Országos Vízirendészeti Járőrverseny

Budapesti Rendőr-főkapitányság

Az újkori időszámítás szerint idén épp huszadik alkalommal rendezték meg az Országos Vízirendészeti Járőrversenyt. A vándorversenyként létező víziviadal házigazdája ezúttal a Budapesti Rendőr-főkapitányság volt, fő helyszíne a Dunai Vízirendészeti Rendőrkapitányság Kopaszi-gáti bázisának vízkörnyéke.

Vonaton értek tetten két zsebest

Zsaru Magazin

Augusztus hetedikén két tolvajt fogtak el a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) zseblopási alosztályának nyomozói egy Keleti pályaudvarról induló szerelvényen. V. Ferencet (39) és T. Pétert (42) egy sörözőnél szúrták ki a civil ruhás detektívek, és a vonatra is felszálltak utánuk.

Határrendészeti hírek

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Elfogatóparancs alapján keresett férfi, és egy körözött jármű is be akart jutni az országba Nagykerekinél.

A kimondott szónak súlya van

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya terrorcselekmény elkövetésével fenyegetés bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást egy 38 éves cserhátsurányi férfi ellen.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.