Felöltözött a tolvaj
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy férfival szemben indított, aki ruhákat akart kivinni egy boltból.
A Miskolci Rendőrkapitányság befejezte abban az ügyben a vizsgálatot, amelyet egy férfival szemben indított, aki ruhákat akart kivinni egy boltból.
A kőbányai rendőrök a lakosság segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
Gépkocsival szállították el a lopott fát egy jászkiséri erdőből. A jármű rendszáma azonban lebuktatta a két tolvajt.
A Ceglédi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A Rétsági Rendőrkapitányság immár harmadik alkalommal rendezte meg a szűrőprogramokkal tarkított egészségnapját munkatársai részére.
Újra zavartalanul halad a forgalom a Beremend Közúti Határátkelőhelyen.
Az osztrák rendőrök rövid időn belül elfogták az Auszriába menekülő támadót.
Néhány óra alatt tizenhét afgán férfi próbált meg jogellenesen bejutni Magyarország területére.
Bagyinka György nyugállományú határőr alezredest a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője köszöntötte fel Nyírbátorban.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
A 32 éves férfit a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el.