Legfrissebb híreink

Tanármentő iskolaőr

Zsaru Magazin

Szabó József harmadik tanéve szolgál iskolaőrként a Kazincbarcikai Rendőrkapitányság illetékességi területén, és most először kellett kamatoztatnia azt, amit a képzésen elsajátított az elsősegélynyújtásról, de nem diákon, hanem tanáron segített.

Szolgálnak és édesek

Zsaru Magazin

Első pillantásra két aranyos kiskutya, továbbá különféle csomagok és tárgyak láthatók az osztrák rendőrség által kiadott fotón, csakhogy a kép elrettentésként is értelmezhető. Mondhatni, a látszat csal.

Felismeri őket?

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A dunaújvárosi rendőrök a lakosság segítségét kérik a felvételeken látható két ismeretlen személyazonosságú nő azonosításához.

Tiszt lett

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Vörös Zsolt, a Paksi Rendőrkapitányság Dunaföldvári Rendőrőrsének nyomozója Budapesten vehette át a kinevezéséről szóló okmányát.

Ittas vezetéssel kezdődött…

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Miskolci Rendőrkapitányság járőrei két napon belül kétszer is intézkedtek egy közúti járművezetéstől többszörösen eltiltott férfival szemben. A rendőrök a sofőrt gyanúsítotti kihallgatását követően őrizetbe is vették.

Baleset-helyszínelők versenyeztek

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az országos döntő volt a tét a Borsod- Abaúj-Zemplén vármegyei balesethelyszínelő versenyen, ahol végül a Miskolci Rendőrkapitányság csapata lett az első helyezett.

A betörő és a kapun ragadt bicikli esete

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Az utcán fogták el 2023. szeptember 6-án azt a férfit, akit több, Madarason történt betörés elkövetésével gyanúsítanak a rendőrök.

Vízirendészek viadala

Zsaru Magazin

Kedden 9 órakor kezdődött a 20. Országos Vízirendészeti Járőrverseny a budapesti Kopaszi-gát kikötőjében.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.