Letartóztatta a bíróság a fiatalkorú gyanúsítottat
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/PMRFK%20Lead%202_673.jpg?itok=9Sda1oC6)
A váci rendőrök egy 15 éves fiút gyanúsítanak azzal, hogy két gyermek sérelmére követett el rablást Vácon.
A váci rendőrök egy 15 éves fiút gyanúsítanak azzal, hogy két gyermek sérelmére követett el rablást Vácon.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba egy migráns Csongrád megyében. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték.
A Bajai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy idős helybeli férfitől vitt el több mint egymillió forintot két hódmezővásárhelyi fiatal, kifosztás miatt kell felelniük.
A Szekszárdi Rendőrkapitányság befejezte annak az ügynek a vizsgálatát, melyet ötrendbeli szabálysértési értékre üzletszerűen elkövetett lopás vétség miatt indítottak egy 35 éves helyi nő ellen.
Farkas József r. dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány elismeréseket és egy gépkocsit adott át a rendezvényen.
A rendőrség befejezte az ügy vizsgálatát, amit egy 46 éves esztergomi férfival szemben folytatott.
Negyven külföldi próbált meg jogellenesen bejutni az ország területére.
A preventív célú ellenőrzés során egy ittas vezetőt szűrtek ki pénteken este a szentendrei rendőrök.
Az angyalföldi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.