Legfrissebb híreink

Bronzot hozott az Eb-ről

Zsaru Magazin

Glavákné Váradi Krisztina hadnagy, a nemrégiben lezajlott XVI. Rendőr Atlétikai Európa-bajnokságon súlylökésben a harmadik helyet szerezte meg. Tizenkét éves kora óta versenyez, évről évre sorra nyeri a bajnokságokat.

Kihasználta az alkalmat

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki pénztárcát lopott Kisteleken.

Kábítószert árult egy veszprémi pár

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök őrizetbe vették a férfit és a nőt, valamint további négy személyt gyanúsítottként kihallgattak.

Működött a zsaruösztön

Készenléti Rendőrség

Maglódon történt egy közlekedési baleset, amely nem hagyta nyugodni a Készenléti Rendőrség éppen arra közlekedő rendőrét. Miután meggyőződött arról, hogy senki nem sérült meg, egyből a cserbenhagyó után eredt. Jó néhány utcán keresztül követte a sofőrt, akiről elfogásakor kiderült, ittasan ült a volán mögé.

Egy napon belül

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Mezőfalván történ kerékpárlopással meggyanúsított férfi beismerő vallomást tett.

Nem nyújtott segítséget a román sofőr

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A 20 éves férfi a gyanú szerint elsodort egy segédmotor-kerékpárral közlekedő asszonyt, majd elhajtott. A rendőrök egy órán belül elfogták.

Fedősztori

Zsaru Magazin

Bizonyos ajándékboltokban hemzsegnek a vicces ajándékok: dudával felszerelt görbebot, felfújható járókeret és persze a kerek születésnapjukat ünneplőknek szánt negyvenes, ötvenes, hatvanas sebességkorlátozó közlekedési táblák. Van, aki utóbbiakat az út mellől szerzi be, de olyan is akad, aki az út menti közlekedési táblát egészen másra használja.

Őrizetben Veres dűlő rémálma

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Zsarolást, kapcsolati erőszakot és még több más bűncselekményt is elkövetett a kazincbarcikai Veres dűlőben az a férfi, akit a rendőrök őrizetbe vettek.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.