Megrongálta a villamost, keressük
A kőbányai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához
A kőbányai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik az ismeretlen férfi azonosításához
A XX. és XXIII. Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Egy salgótarjáni ingatlanba tört be egy 38 éves külföldi férfi, akit a nyomozók beazonosítottak és gyanúsítottként kihallgattak.
A Kisvárdai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
A járőrök elfogták, a nyomozók kihallgatták azt a debreceni férfit, aki több bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható.
Bács-Kiskun megyében egy tehervonat vagonjában elbújva próbált meg Magyarország területére bejutni két külföldi.
A budapesti rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki újpesti lakásában levágta magáról a nyomkövetőt és kivonta magát a bűnügyi felügyelet alól.
A debreceni rendőrök elfogták azt a férfit, aki elvette kollégája autóját, majd azzal ittasan nekiment egy épület falának.
A győri rendőrök néhány órán belül elfogták az agresszív férfit.
Egy bolgár honosságú kamion ellenőrzése során tizennégy határsértőt találtak megbújva a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Velük és a sofőrrel szemben a román hatóságok járnak el. Jogellenesen próbált bejutni az országba négy afgán férfi szintén egy kamionban Röszkénél, a rendőrök feltartóztatták őket.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.
A dunaújvárosi rendőrök biztonságos helyre szállíttatták az ebeket, és a 35 éves gazdával szemben eljárást indítottak. A vizsgálatot a napokban fejezték be.