Karjaiba vette
Rendőr hozott ki égő házából egy 86 éves nőt Körösladányban.
Rendőr hozott ki égő házából egy 86 éves nőt Körösladányban.
A szentendrei rendőrök két férfit hallgattak ki gyanúsítottként az esettel összefüggésben.
A BRFK V. kerületi Rendőrkapitányság rendőrei a Bűnügyi Főosztály nyomozóival, valamint a Közrendvédelmi Főosztály és a Készenléti Rendőrség munkatársaival közösen, bűnügyi akció keretében összesen 53 embert állítottak elő kábítószer birtoklása miatt szombat éjszaka és vasárnap délután a szórakozóhelyről.
A bodaszőlői férfi egy késsel a kezében őrjöngött a szomszédja udvarán. A rendőrök elfogták és kihallgatták.
A Hódmezővásárhelyi Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát azzal a helybeli férfival szemben, aki készpénzt, bankkártyát, személyes használati tárgyakat, egy kabátot, valamint egy kerékpárt tulajdonított el a megyei jogú városban.
Légpuskával lőtt be egy ablakon, a rendőrök elfogták.
A rendőrök rövid időn belül elfogták a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható férfit.
Egy 44 éves férfi két gépkocsi visszapillantó tükrét törte le, valamint a karosszériájukat behorpasztotta és az egyik jármű üvegét is betörte. A rendőrök a helyszínen elfogták.
A nyomozók marihuánát, kokaint, speedet, ecstasyt és ketamint is találtak a drogkereskedő lakásában.
Egy kisteherautó ellenőrzése során nyolc határsértőt találtak a magyar és a román rendőrök Csanádpalotán. Az ügyben a román hatóságok járnak el.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.