Fogdába kerültek
A Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei két körözött férfit fogtak el ugyanazon a napon.
A Tatabányai Rendőrkapitányság járőrei két körözött férfit fogtak el ugyanazon a napon.
Berúgta a tatabányai hétvégi ház ajtaját a 25 éves helyi férfi.
A XIII. kerületi nyomozók bíróság elé állítási javaslattal zárják annak a két autófeltörőnek az ügyét, akik a 11 feltört jármű közül ötből loptak is.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság nyomozói Lovasberényben fogtak el két fővárosi betörőt.
A szerb férfi Röszkénél próbálta meg a 40 millió forint értékű drogot az országba csempészni.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat migráns Röszkénél. A rendőrök feltartóztatták, majd az ideiglenes biztonsági határzárhoz kísérték őket.
A magyar rendőrök átadták a román hatóságoknak a Csanádpalotánál elfogott két illegális migránst.
A ceglédi rendőrök három helyi férfit vettek őrizetbe.
Debreceni rendőrök tartottak szakmai bemutatót a helyi iskolában.
Magának okozta a balesetet az a kisbéri férfit, akit a járművezetéstől már végleg eltiltottak.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.
A budapesti rendőrök keresik a videón látható férfit.
Az Ózdi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri egy 54 éves férfi eltünése ügyében.
A Szombathelyi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri a felvételeken látható férfi azonosításában.