Felismerték, majd elfogták a zsebtolvajokat
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/03_110.jpg?itok=Yt3O5EDB)
A Vagyonvédelmi Osztály nyomozói Budapesten fogták el azt a két nőt, akik pénztárcát loptak, benne iratokkal, pénzzel, bankkártyával.
A Vagyonvédelmi Osztály nyomozói Budapesten fogták el azt a két nőt, akik pénztárcát loptak, benne iratokkal, pénzzel, bankkártyával.
Családi házuk udvarán szennyvíztartályba esett és elhunyt egy kétéves kisfiú.
Egy 28 éves férfi ellen folyamatban lévő eljárás vizsgálati szakaszát zárták le a napokban a salgótarjáni rendőrök.
Lopás és csalás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt indult büntetőeljárás egy 26 éves zalabéri férfi ellen. A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Több helyszínen tartottak ittasság-ellenőrzést Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében.
A bélapátfalvai férfi ellen folytatott ügy vizsgálatát bíróság elé állítási javaslattal fejezték be.
A rendőrök a bejelentést követően otthonában elfogták a feltételezett tettest.
A rendőrök Hajdúnánáson járőröztek, amikor észrevették, hogy ég egy melléképület.
A körzeti megbízottak elfogták a törvényszék által körözött személyeket.
A Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság csapata az előkelő harmadik helyen végzett a focitornán.
A gyanú szerint új pszichoaktív anyaggal kereskedett egy polgári, valamint öt prügyi férfi. A hajdú-bihari rendőrök borsodi kollégáikkal közösen ütöttek rajta a hálózat tagjain.
A rendőrök befejezték a baleset helyszínelését.
Közúti közlekedési baleset történt Hahót közelében. A rendőrök megkezdték a baleset helyszínelését.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Tevel térségében baleset miatt zárták le a rendőrök az útszakaszt.
A rendőrség garázdaság gyanúja miatt folytat eljárást a szolnoki kalandparkban történt gyermekbántalmazás kapcsán.
Több napig bujkált a rendőrök elől Gyöngyösorosziban az a két betörő, akik napokkal korábban egy raktárépületből szerszámokat lovasítottak meg.
A telefonos csalók nem állnak le a nyári szünetben sem. Folyamatosan próbálnak hozzáférni a gyanútlan emberek bankszámláihoz Zalában is. Sajnos még mindig nagyon sokszor járnak sikerrel!
Több lopást is elkövetett a közelmúltban egy 23 éves kecskeméti férfi, aki ugyan megpróbált elfutni a rendőrök elől, de hamar utolérték. Az ellopott értékeket megtalálták a nyomozók és visszaadták a tulajdonosoknak.