Legfrissebb híreink

Vizet kérve jutott be áldozatához

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A kecskeméti nyomozók elfogtak egy tolvajt, aki kitalált indokkal bejutott egy 84 éves asszonyhoz, majd meglopta, amikor az nem figyelt egy pillanatra.

Kerékpárlopások napja

Jász-Nagykun-Szolnok Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök néhány órán belül valamennyi elkövetőt azonosították. Minden ellopott kerékpár meglett.

Újra rács mögött Alsóvadász réme

Zsaru Magazin

Szeptember 12-én hajnalban thrillerbe illő bűncselekmény történt egy alsóvadászi lakóházban, ahol az idős sértett arra riadt fel, hogy két méterre tőle egy zseblámpás ismeretlen kutat a szekrényében. A nő egy hangot sem mert kiadni, annyira megijedt, de szeme sarkából figyelte G. Dánielt (26), akit egy másik sértett és egy rendőreb is azonosított.

Elhasalt az ál-ellenőr

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

"Ellenőrzést tartok! Bezáratom ezt a lebujt! Kérek két deci vörösbort!” frázisok kíséretében kezdte meg nem túl hivatalos ügyintézését a 70 éves kaposvári férfi.

Nem volt kedve gyalogolni

Fejér Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A rendőrök szolgáltatták vissza a bicskei férfi által elkötött drótszamarat jogos tulajdonosának.

Zsarolókat fogtak el a debreceni rendőrök

Hajdú-Bihar Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A gyanúsítottak 2 millió forintot követeltek egy férfitól. A nyomozók befejezték az ügy vizsgálatát.

Másfél éve menekült a börtön elől

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A budapesti nyomozók elfogtak egy férfit, akit hazai, nemzetközi és európai elfogatóparancs alapján köröztek.

Ismét remekeltek

Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Kovács Krisztián r. hadnagy harmadik, Noé Attila r. törzszászlós pedig a negyedik helyen végzett a BM Országos Atlétika Bajnokságon

Bizonyítási kísérlet miatt lezárás várható

Vas Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Szombathelyi Rendőrkapitányság bizonyítási kísérletet tart Szombathelyen, a Muskátli utcában 2023. szeptember 21-én, az esti órákban.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Tóból mentés

A Gárdonyi Rendőrkapitányság munkatársai két SUP-ost segítettek ki szorult helyzetükből.

 

Halálos baleset az M3-as autópályán

Három személy veszítette életét az M3-as autópálya 133. kilométerszelvényében Mezőkövesd és Mezőkeresztes között Budapest irányában.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.