Legfrissebb híreink

Balesetet okozott, majd elhajtott

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Közlekedési balesetet okozott egy sofőr Csongrádon, majd segítségnyújtás nélkül elhajtott a helyszínről. A rendőrök befejezték a nyomozást az ügyében.

Bátor sárkányhajósok

Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A vármegyei rendőrfőkapitány elismerést adott át azoknak az életmentő pécsi diákoknak, akik egy vízbe esett férfit mentettek ki a tóból Orfűn.

Zsaru segített az eszméletlen férfin

Zsaru Magazin

Csendháborítás miatt kellett volna intézkednie Fekete Márk főtörzsőrmesternek, a Bácsalmási Rendőrőrs körzeti megbízottjának és kollégáinak szeptember 20-án reggel, ő azonban ehelyett életet mentett.

Rendőrkézen a sorozatbetörő

Somogy Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A siófoki rendőrök a 43 éves férfi ellen eljárást indítottak.

Elfogták a törvényszegőt

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Nyomozás indult annak a férfinak az ügyében, aki egymást követően több alkalommal is törvényt sértett Makón.

Lezárt ügy: a gyűjtőszenvedély fogságában

Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezett egy országos koordináció keretén belül vizsgált ügyet, amelyben közel 50 lőfegyvert, illetve azokhoz tartozó különböző alkatrészeket, eszközöket és csaknem 3000 lőszert foglaltak le.

Rendőrkézen a garázdák

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A szegedi rendőrök elfogták azt a két helybéli férfit, akik egy fesztiválon bántalmazták ismerőseiket.

Tizenhárom illegális migránst csempészett

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték a nyomozást egy férfi ügyében, aki 13 határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.

Nem érte meg

Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Egy salgótarjáni kocsmában nézte ki idős áldozatát egy 30 éves férfi, majd zárás után követte és kirabolta a szépkorút.

Lezárt ügy: alkoholt lopott a boltból

Csongrád-Csanád Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A csongrádi rendőrök befejezték a nyomozást annak a férfinak az ügyében, aki betört egy helyi üzletbe.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Ingatlanokra utaztak

A gyanúsítottak különböző ürügyekkel verték át áldozataikat, így több mint 200 millió forint kárt okoztak. A debreceni rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.