Legfrissebb híreink

Kiscicák a parlamentnél

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A rendőrség állatkínzás miatt folytat nyomozást.

A korrekt, biztonságos fuvarért

Budapesti Rendőr-főkapitányság

A személyszállítással összefüggő, valamint az engedély nélkül végzett személyszállítással való visszaélések visszaszorítása érdekében a BRFK, a kormányhivatal és az illetékes hatóságok éjszakai ellenőrzést tartottak Budapest több pontján. Összesen 325 taxit ellenőriztek, több engedélyt visszavontak, egy körözött sofőrt elfogtak.

Rendőrkézen a harmadik betörő is

Veszprém Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Dunaújvárosban fogták el a keresett 36 éves férfit a veszprémi rendőrök.

Szorosabb kapocs a rendészet és a bűnügy között

Zsaru Magazin

„Az együttműködés nem lehetőség, hanem szükséglet” – emelte ki Vaslóczki Ferenc ezredes, a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese. Az október 6-ai Police Cafén arra keresték a választ a főkapitányság munkatársai, hogyan lehet továbbfejleszteni, javítani az együttműködést a bűnügyi és a rendészeti osztályok között.

Kiszagolta a marihuánát

Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Bűnügyi Osztályának munkatársai 5 kilónyi zöld növényi törmeléket és fél tucatnál is több marihuánatövet találtak egy házban.

Fokozott ellenőrzés

Pest Vármegyei Rendőr-főkapitányság

Budaörs illetékességi területén.

Biztosítás felsőfokon

Készenléti Rendőrség

A Készenléti Rendőrség (KR) és a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) több mint ezer rendőrrel biztosította a szombat esti, magyar győzelemmel végződött focimeccset. Mindössze 26 intézkedés történt a közel 60 ezer nézőt vonzó sporteseményen.

Kapcsolódó oldalak

Hírfolyam

 

Darázs okozott bajt

A rendőröknek jelezte egy kerékpáros, hogy rosszul van. A keszthelyi járőrpáros pedig gyors helyzetértékelést követően intézkedett.

 

Mentések a viharban

A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.