Pályaorientáció a rendőrségen
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/11.17.%20rend%C5%91rs%C3%A9gi%20l%C3%A1tog%C3%A1s%20lead.jpg?itok=RTuQqIcc)
A Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium rendészeti képzésben részt vevő diákjai egy egész napot töltöttek el a rendőrségen.
A Déli ASzC Csapó Dániel Mezőgazdasági Technikum, Szakképző Iskola és Kollégium rendészeti képzésben részt vevő diákjai egy egész napot töltöttek el a rendőrségen.
A salgótarjáni nyomozók egy ruhásszekrényben találták meg azt a férfit, aki a felfüggesztett börtönbüntetés hatálya alatt újabb bűncselekményt követett el.
A Kiskőrösi Rendőrkapitányság járőrei ittas vezetésen értek tetten egy fiatalt, aki ellen büntetőeljárás indult.
Egy július 14-ei bűncselekményt követően alig negyedórával a helyszín közelében kapták el egy csoportos rablás egyik elkövetőjét a XXII. Kerületi Rendőrkapitányság járőrei, azonban két társát sem kellett sokáig keresniük. A negyedik tettest pedig két hónappal később kerítették kézre.
A pápai nyomozók gyanúsítottként hallgattak ki egy 23 éves nőt.
A Pápai Rendőrkapitányság munkatársai gyanúsítottként hallgatták ki az 50 éves férfit és 42 éves élettársát.
A somogyi rendőrök a budapesti férfi ellen eljárást indítottak.
Az ismeretlen elkövetők azonosításában a rendőrség a lakosság segítségét kéri.
Békés vármegye valamennyi járásában megtartotta a rendőrség az éves közbiztonsági egyeztető fórumot.
A győri rendőrök egy 34 éves fiatalembert fogtak el.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött a 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél.
A 3-as kilométerszelvényben történt balesetnél rendőrök irányítják a forgalmat.
Baleset történt a 3-as kilométerszelvényben, kerülni Bogyiszló, valamint a Palánki út irányában lehet.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.