Két tolvajt fogtak
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/N3547995.jpg?itok=7y9XtVAo)
Az egyik elkövető személygépkocsit, míg a másik mobiltelefonokat lopott.
Az egyik elkövető személygépkocsit, míg a másik mobiltelefonokat lopott.
A hajdúböszörményi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Tolna Vármegyei Rendőr-főkapitányság Területi Kisebbségi Kapcsolattartó Munkacsoportja a Somogy- és a Baranya vármegyei rendőrökkel közösen szervezett regionális Ki mit tudot hátrányos helyzetű gyerekeknek.
A szolnoki rendőrök egy biciklilopás miatt előállított férfi táskájában talált további zsákmányok származási helyét visszakutatva egy benzinkúti rablásra derítettek fényt.
Két biciklit ellopott, egyet próbált, de nem tudott elvinni az a férfi, akit a kecskeméti rendőrök a lopást követő pár percben elfogtak.
A téli időjárás miatt a hajdú-bihari rendőrök kiemelt figyelmet fordítanak az egyedül és a fedél nélkül élő emberekre.
Átadták a Marcali Légimentő Bázist. Az új mentési központ a sármelléki bázis szerepét vette át annak érdekében, hogy a leghatékonyabban tudja a sürgős betegellátást biztosítani.
A veszprémi egyenruhások alig több mint két óra elteltével kétszer érték tetten a 36 éves ösküi férfit.
Egy éven át tartó felújításukat követően ünnepélyes keretek között adták át a XX. és XXIII. Kerületi Rendőrkapitányság tetőtéri rendőrszállásait. Dr. Terdik Tamás vezérőrnagy, a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) vezetője is szemügyre vette a 15 garzont, a közösségi konyhát és a kollégiumi nagyszobát.
A Győr-Moson-Sopron vármegyei rendőrök az elmúlt napon tizenegy sofőrt szűrtek ki a forgalomból, akik alkohol hatása alatt vezették autójukat. Közülük öten közlekedési balesetet okoztak.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Közlekedési baleset miatt félpályán halad a forgalom az M1-es autópálya 127-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon.
Baleset történt a 23-as kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Közlekedési baleset történt Parádsasvár közelében.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
Egy 18 éves fiatal Esztergomban bántalmazott egy hajléktalan személyt, majd az elvette értékeit védekezésre képtelen áldozatától.