Üzletkötés közben ütöttek rajtuk a szabolcsi rendőrök
A nyírbátori nyomozók befejezték a dílerek ellen indított ügy vizsgálatát.
A nyírbátori nyomozók befejezték a dílerek ellen indított ügy vizsgálatát.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság nyomozói kezdeményezik a letartóztatását annak a 17 éves salgótarjáni fiúnak és 20 éves társának, akik több bűncselekményt követtek el.
A Bács-Kiskun vármegyei rendőrök folyamatos kapcsolatot ápolnak a külterületeken élőkkel.
A marihuána jellegzetes szagára figyelt fel az utcán egy szolgálaton kívüli rendőr a Terézvárosban. A lebukott dílert őrizetbe vették.
Orosházi és nyírbátori készenléti rendőrök vittek ajándékokat rászoruló és beteg gyerekeknek.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az országos akcióban a rendőrök több mint 91 ezer sofőrt ellenőriztek.
Az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2023. december 21-én 8 órától 12 óráig.
A jászsági rendőrök őrizetbe vettek egy jászladányi férfit, aki társával egy nap alatt két helyi családi házból is lopott. Az egyikből egy kerékpárt, amit átfestettek sárgára, mielőtt értékesítették. A rendőrök így is megtalálták.
Az egri nyomozók egy 44 éves helyi férfit hallgattak ki gyanúsítottként.
A helyszínelés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Baleset történt a 109-es kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Az autópálya Budapest felé vezető oldalán ismét mindkét sávban haladhat a forgalom.
Befejeződött a helyszínelés Parádsasvár közelében.
A helyszínelés és műszaki mentés befejeződött, a főút teljes szélességében járható.
Közlekedési baleset miatt félpályán halad a forgalom az M1-es autópálya 127-es kilométerszelvényében, a Budapest felé vezető oldalon.
Baleset történt a 23-as kilométerszelvényben, a forgalmat rendőrök irányítják.
Közlekedési baleset történt Parádsasvár közelében.
A rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy baleset körülményeinek tisztázása érdekében.
Egy 18 éves fiatal Esztergomban bántalmazott egy hajléktalan személyt, majd az elvette értékeit védekezésre képtelen áldozatától.