Percek alatt rendőrkézen
![](/sites/default/files/styles/370x245/public/kep1_499.jpg?itok=5O-MKGwk)
A 15 éves gyanúsított egy egri gyalogostól vette el a táskáját.
A 15 éves gyanúsított egy egri gyalogostól vette el a táskáját.
Floridai egyenruhások adományt gyűjtöttek, de orvosi ellátást és javítási munkákat is intéztek egy 90 éves nőnek, akinek el kellett költöznie a lányától, csalók pedig kiforgatták a vagyonából. A zsaruk rendszeresen fel is keresik Alla nénit, és amiben tudják, segítik.
Ittasan, jogosítvány nélkül balesetet okozott, majd elhagyta a helyszínt egy férfi Nagyszénáson. Az általa vezetett autóra egy másik kocsi rendszámát szerelte fel. A rendőrök őrizetbe vették és több eljárást is indítottak ellene.
Két autó ütközött össze Békés vármegyében, Bélmegyernél. A balesetben senki nem sérült meg, de az egyik kocsi vezetője később, a rendőri intézkedés közben rosszul lett, egy időre eszméletét is vesztette. A zászlós, aki a baleset körülményeit vizsgálta, uralta a helyzetet.
Pár órán belül nemcsak az elvitt tv-t, hanem drogot is találtak egy miskei házban a kalocsai rendőrök.
Két férfi is bánja, hogy megismerkedett azzal a 42 éves nővel, aki egyiküknek a pénztárcáját, a másiknak pedig a telefonját szerezte meg. A debreceni rendőrök befejezték a nyomozást.
A nyomozók azonosították, és elfogták azt a 29 éves férfit, aki a gyanú szerint néhány nap leforgása alatt három autót rongált meg Ercsiben.
Az elfogott 34 éves férfi Mátraverebély belterületén követett el lopásokat.
Fegyverutánzattal próbált kirabolni egy pesterzsébeti lottózót egy maszkos férfi. A budapesti rendőrök azonosították, elfogták és őrizetbe vették.
Lezárult a nyomozás annak a férfinak az ügyében, aki jogosítvány nélkül, más gépkocsijával közlekedett.
A kecskeméti nyomozók tegnap kerékpártolvajokat vettek őrizetbe. Egyikük besurranással és pénzmosással is gyanúsítható.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.