Emberölés Nagydoboson
A rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.
A rendőrök őrizetbe vették a gyanúsítottat.
Az állampolgár segítségét kérik a győri nyomozók.
Még tavaly novemberben Turán kért segítséget egy helyi férfi a rendőröktől.
A férfi 11 alkalommal lopott pénztárcákat és táskákat Debrecenben. A rendőrök elfogták, és kezdeményezték letartóztatását.
A BRFK munkatársai befejezték annak a két férfinak az ügyét, akik a gyanú szerint tavaly februárban békés járókelőket bántalmaztak a II. kerületben.
A szekszárdi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A Siófok-Kiliti és Siófok-Balatonszabadi között lévő erdőben került bajba egy házaspár.
Az Aranypánt-díjat 2015-ben azért hozta létre a Roma Sajtóközpont, hogy megmutassa: a romák az előítéletek ellenére ugyanúgy helytállnak a hétköznapokban, ahogyan bárki más. Az elismerést tavaly Kovács Richárd kapta meg, aki akkor még főhadnagyként a Dombóvári Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti alosztályának munkatársa volt. Ő lett az év hétköznapi roma hőse.
A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai kezdeményezték annak a 26 éves miskei férfinek a letartóztatását, aki a nyílt utcán rabolt ki egy asszonyt.
Fokozott ellenőrzés a vasúti biztonság érdekében.
A rendőrök a lakosság segítségét kérik egy hejőbábai fiú megtalálásához.
A bíróság letartóztatta a 26 éves férfit.
Használt könyveket szeretett volna eladni egy hirdető, cserében lesöpörték a bankszámláját.
A soproni rendőrök a pár órán belül kétszer szűrték ki a forgalomból azt a gépjárművezetőt, aki alkohol hatása alatt vezette autóját.
Késsel a kezében fenyegetőzött egy férfi Érden. Kollégáink kérnek segítséget az azonosításhoz!
A Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai tizenöt ittas, illetve egy bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év huszonkilencedik hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
Rövid időre tévesztette szem elől lezáratlan kocsiját egy vármegyeszékhelyi férfi, ám ez is elég volt, hogy valaki kilopja belőle a telefonját. A rendőrök gyorsan reagáltak, még aznap elfogták az elkövetőt.
Egy kamion műszaki mentése miatt időszakos forgalomkorlátozás volt érvényben a 81-es számú főúton.
Szekszárdon és a Csörge-tónál tartották meg a Tolna vármegyei kutyavezetők képzését.
A nagy napi forgalmat lebonyolító Kelebiai Határrendészeti Kirendeltség Tompa Közúti Határátkelőhelyen akadt fenn az az útlevél, amelynek birtokosa végül gyanúsított lett.