Országos határrendészeti összesítő
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Az Edelényi Rendőrkapitányság vezetője fokozott ellenőrzést rendelt el 2024. március 21-én 8 órától 12 óráig.
Külterületen élő, főleg magányos, idős embereket látogattak meg a lajosmizsei rendőrök a társszervek munkatársaival közösen Lajosmizse és Kerekegyháza környékén március 6-án a tanyaakció keretében.
Gyanúsítottként hallgatták ki a gyöngyöspatai férfit.
Környezetkárosítók ellen léptek fel a rendőrök és a társszervek képviselői.
Ketten meghaltak, amikor Vésztő határában összeütközött két személygépkocsi. Az a férfi, aki nem adott elsőbbséget a másik autósnak, órák óta vezetett, és rosszul érezte magát. Egyik járműben sem kötötte be magát senki. A rendőrség befejezte a baleset körülményeinek vizsgálatát.
Kizsákmányolt több fiatal lányt az a miskolci férfi és nő, akiket a rendőrség többek között emberkereskedelemmel gyanúsít.
Több nehézségen is túl kellett jutni, hogy a rendőrök megmentsék egy miskolci férfi életét.
A zalai rendőrök befejezték a nyomozást egy halált okozó testi sértés miatt indított bűnügyben.
A tiszafüredi rendőrök őrizetbe vettek egy tiszaszőlősi férfit, aki egymás után két autót is elkötött, majd mindkettőt hátrahagyva otthonában tért nyugovóra, míg az egyenruhások fel nem ébresztették.
A 16 éves lányt a rendőrök jelenleg is keresik.
Végzetes lépésre szánta el magát egy fiatal férfi Zalaegerszegen. Civilekkel közösen sikerült megakadályozni, hogy tragédia történjen.
A Vásárosnaményi Rendőrkapitányság a lakosság segítségét kéri.
Alig fél nap alatt fogták el a rendőrök azt a fiatalembert, aki kirabolt egy idős nőt Olaszliszkán.
A rendőrség kutyakiválasztási napot tart 2024. augusztus 13-án Dunakeszin.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
Senkitől nem tudott cigarettát kérni, ezért felgyújtotta egy trafik zárt, műanyag ajtaját egy férfi Magyarbánhegyesen. A rendőrök hamar kiderítették, ki volt a rongáló, és vádemelést javasolnak ellene.
A törökszentmiklósi rendőrök őrizetbe vettek egy 24 éves férfit, aki az elmúlt hónapokban 10 bűncselekményt követett el Fegyverneken, zömmel lakásbetöréseket.
Egy 16 éves fiatal több alkalommal tört be tatai fagyizókba, ahonnan elvitte a váltópénzt. A járőrök a napokban fogták el a hívatlan látogatót.
A nyíregyházi rendőrök tíz perc alatt azonosították és elfogták a három elkövetőt.