34 migránst szállított a román embercsempész
A rendőrök Tatánál állították meg a teherautót.
A rendőrök Tatánál állították meg a teherautót.
A Tapolcai Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát.
Egy gyöngyösi és egy horti férfit hallgattak ki gyanúsítottként a rendőrök. Egyiküket őrizetbe is vették.
Két órán belül elfogták a kiskunhalasi rendőrök a 40 éves gyermeket.
Az Autópálya Alosztály járőrei fogták el azt a magyar férfit, aki 14 határsértőt szállított egy lakóautóval.
Több körözés volt érvényben az ellen a 39 éves férfi ellen, akit a Balassagyarmati Rendőrkapitányság és a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai közös akció keretében fogtak el.
Pár órán belül beazonosították és elfogták a kiskunmajsai rendőrök a 24 éves elkövetőt.
Szolgálaton kívüli rendőr észlelte a tüzet Szombathelyen, azonnal bejelentést tett, így a tűz nem terjedt át más épületre.
Nem állt meg a rendőri jelzésnek, tovább közlekedett, majd Kispáliban árokba hajtott.
Bács-Kiskun és Csongrád-Csanád megyében tegnap egy összehangolt közlekedésrendészeti akciót tartottak a két megye rendőrei.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.