A lopni készülő körözött férfit megzavarta a tulajdonos
A tiszanánai férfi korábban temetőből is lopott.
A tiszanánai férfi korábban temetőből is lopott.
Rendszeres a magyar és szlovák rendőrök közös szolgálatellátása Esztergomban és Komáromban.
Az oroszlányi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 45 éves oroszlányi lakossal szemben, aki más nevében töltött ki adás-vételi szerződést.
A rendőrök egy Dunaújvárosban történt közúti közlekedési balesettel összefüggésben kérik a lakosság segítségét.
A rendőrök a 81-es számú úton állították meg a teherautót.
A rendészeti fakultációs képzésben résztvevő fiatalok immár az oktatás sajátosságainak megfelelő szaktanteremben tanulhatnak.
A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság fokozott ellenőrzést tart 2022. szeptember 8. és 20-án.
A rendőrök mindkét sofőrrel szemben büntetőeljárást indítottak.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság két munkatársa is elismerést vehetett át a 2022. szeptember 6-án az Országos Rendőr-főkapitányság Auditóriumában megtartott ünnepségen.
Egy sofőr áttért a szemközti sávba, majd összeütközött egy vele szemben szabályosan haladó autóval. A közúti közlekedési balesetben öten haltak meg.
A 16 éves fiút a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.