Ki ő?
Jelentkezzen, ha felismeri!
Jelentkezzen, ha felismeri!
Egy őrizetlenül hagyott autóból lopott pénzt egy helybéli férfi, akit a kisteleki rendőrök fogtak el.
A rendőrség befejezte a 43 éves pápai lakossal szemben folytatott büntetőeljárást.
A gyanú szerint több Bács-Kiskun megyei településen terjesztett kábítószert a banda, a rendőrök az akció során elfogták őket.
A győri rendőrök rövid időn belül elfogták a feltételezett elkövetőt.
Járta a megyét és több településről lopott kerékpárt egy férfi Békésben. A rendőrök folyamatosan megosztották egymást között a területükön történt bűncselekményekről beszerzett információkat, így a nyomára akadtak és már több biciklit lefoglaltak tőle.
A bíróság azóta letartóztatta.
A rendőrök elfogták azt a két prügyi férfit, akik Borsod-Abaúj-Zemplén megyében új pszichoaktív anyagot árultak.
Mondta a férfi, majd felgyújtotta a házat, ahol korábban élt.
A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Alosztály és a Pásztói Rendőrkapitányság munkatársai fogták el azt a montenegrói állampolgárságú férfit, aki 34 illegális migránst szállított.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.