Nem kell fizetnie a nagymamának
Unokája fuldoklott a kocsiban, ezért megállt az autópálya leállósávján. Első fokon közigazgatási bírságot kapott, amit Budapest rendőrfőkapitánya megsemmisített.
Unokája fuldoklott a kocsiban, ezért megállt az autópálya leállósávján. Első fokon közigazgatási bírságot kapott, amit Budapest rendőrfőkapitánya megsemmisített.
Kamion ütött el két embert a Kossuth Lajos téren.
Elhunyt dr. Lukács János György nyugállományú rendőr vezérőrnagy 2022. szeptember 21-én, Szegeden. A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság egykori vezetője méltósággal viselt betegséget követően hunyt el 68 éves korában.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai egy 20 éves Sümeg melletti kistelepülésen élő férfit gyanúsítanak.
A Kazincbarcikai Rendőrkapitányság befejezte az ügyek vizsgálatát.
A Békés megyei rendőrség vádemelést javasol egy nő és két férfi ellen. Közülük ketten prostitúciós tevékenységre vettek rá nőket, az egyik férfi pedig alkalmanként helyet biztosított ehhez.
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság állománya is részt vett a Göcsej Harci Túrán.
A dunakeszi rendőrök befejezték annak a 45 éves férfinak az ügyét, aki hónapokig fenyegette, verte és rágalmazta akkori élettársát, majd szakításuk után őt és édesanyját is megtámadta, ütötte - verte, ahol csak érte őket.
Egyedi azonosító jellel visszaélés bűntett miatt indult ügy vizsgálatát fejezték be a gárdonyi rendőrök.
A KR NNI büntetőeljárás keretében vizsgálja az ügy körülményeit.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.
Két büntetőeljárást is befejeztek a szombathelyi rendőrök olyan sofőrökkel szemben, akik a vasúti átjáró csapórúdját letörték, majd elhajtottak a helyszínről.
Egy Tolna vármegyében élő férfitől hónapokon át csaltak ki pénzt ismeretlenek különböző jól jövedelmező befektetések ígéretével.
A budaörsi rendőrök elfogták, a bíróság letartóztatta.
Egy püspökladányi nőt a volt férje és társa majd két napig tartott fogva az ex jászkiséri otthonában. A jászsági rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki a két férfit, a volt férjet őrizetbe vették.
A nyíradonyi rendőrök a Mátrix Projekt keretében folytattak eljárást egy gödöllői lakossal szemben.