Vezetői engedély nélkül, ittasan ült volán mögé
A nyíradonyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A nyíradonyi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai befejezték az ügy vizsgálatát azzal az a román állampolgárral szemben, aki négy határsértőt akart Nyugat-Európába szállítani.
A Salgótarjáni Rendőrkapitányság körzeti megbízottjai egy megyeszékhelyi élelmiszerboltban lopás miatt fogták el, azt a férfit, aki ellen több körözés volt elrendelve.
A VI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható nőt.
Volt, hogy a férfi megfenyegette és bezárta a lakót, aki tetten érte. A III. kerületi rendőrök elfogták a feltételezett elkövetőt.
A BRFK és a társszervek pénteken 33 menekültet fogadtak a fővárosban.
A KR NNI felderítői rajtaütöttek a tavasszal elfogott csapat negyedik tagján is, míg ötödik társuk ellen elfogatóparancsot adtak ki.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
Fejét alufóliába, lábát és testét szemeteszsákba bugyolálva lopott egy szegedi férfi.
A fővárosi rendőrök szórakoztató bűnmegelőzési programmal készültek a szépkorúak védelmében a VIII. kerületi Rendőrmúzeumban.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.