Figyelmetlen sávváltás okozta a balesetet
A székesfehérvári rendőrök lezárták a nyomozást annak a bajai gépjárművezetőnek az ügyében, aki a 8-as számú főúton okozott balesetet.
A székesfehérvári rendőrök lezárták a nyomozást annak a bajai gépjárművezetőnek az ügyében, aki a 8-as számú főúton okozott balesetet.
A ceglédi vizsgálók befejeztek egy 2020-ban indított ügyet. Egy betörés miatt kezdték, 44 lopás, négy csalás, három jármű önkényes elvétele és 1-1 gépkocsi feltörés, hamis rendszám használata és egy rongálás lett a vége. A csapat két tagja jelenleg is letartóztatásban van.
Céljuk a balesetek megelőzése, valamint a szabálysértők forgalomból történő kiszűrése volt.
Egy román állampolgár hamis görög vezetői engedéllyel próbált átlépni a határon. A rendőrök elfogták.
Egy olasz hatóságok által körözött személyautót foglaltak le a Nagylak közúti határátkelőhelyen a magyar rendőrök.
A hajdúböszörményi rendőrök befejezték annak a balesetnek a vizsgálatát, amelyben egy férfi szenvedett súlyos sérüléseket.
A monori vizsgálók átadták az ügyészségnek annak a tavaly augusztusi ügynek az iratait, amelynek jelenleg is fogva tartott gyanúsítottja magából kikelve fenyegette családtagjait, tört-zúzott – az egyenruhások parancsoltak neki álljt.
Magukat a nyugdíjbiztosító munkatársának kiadva csaltak ki pénzt a gyanú szerint.
Békés megyében a rendőrség őrizetbe vett egy román állampolgárt, mert a gyanú szerint három határsértőnek segített abban, hogy miután Románia felől az államhatárt illegálisan átlépték, tovább tudjanak utazni. A rendőrök Pitvaros és Mezőhegyes között tartóztatták fel őket.
A kecskeméti rendőrök a lakosság segítségét kérik a lopással gyanúsítható férfi megtalálása érdekében.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.