Többször is volán mögé ült, pedig el volt tiltva a vezetéstől
A hajdúhadházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A hajdúhadházi rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrök az éjszaka során nagyobb csoportokban 120 illegális migránst tartóztattak fel Csongrád-Csanád megyében.
Minden szükséges nyomozási cselekményt elvégezve a Pest megyei közlekedési vizsgálók befejezték egy 2020 szeptemberében történt halálos közlekedési baleset ügyét. A buszmegállóba hajtó mikrobusz vezetőjét gyanúsítják a baleset okozásával.
Embercsempészés gyanúja miatt indul eljárás az ellen a szír sofőr ellen, aki öt embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
Az újpesti rendőrök a helyszínen elfogták a rongáló nőt.
A nagy létszámú csoportok jogellenesen jutottak be az ország területére.
Két macedón, egy lengyel és egy moldovai férfi illegális migránsokat akart Ausztriába vinni az éjjeli órákban.
A BRFK és a társszervek csütörtökön 34 menekültet fogadtak a fővárosban.
A szolgálatot teljesítő rendőrök 2022. július 7-én a 0 óra és 24 óra közötti időszakban összesen 771 határsértőt tartóztattak fel és 245 főt megakadályoztak a hazánk területére történő illegális belépésben.
Egy ukrán férfi négy illegális migránst akart Ausztriába juttatni.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.