Határsértők Bács-Kiskun megyében
A csoport tagjai jogellenesen jutottak be az ország területére.
A csoport tagjai jogellenesen jutottak be az ország területére.
A csoport tagjai jogellenesen jutottak be az ország területére.
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba 56 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
A Miskolci és az Ózdi Rendőrkapitányság befejezte azoknak az ügyeknek a vizsgálatát, amelyeket három férfival szemben folytatott.
Büntetőeljárás indul egy 27 éves bolgár sofőr ellen, aki tíz embernek nyújtott segítséget az országhatár illegális átlépésében.
A Hatvani Rendőrkapitányság munkatársa két nőt és három férfit ért tetten lopáson.
Ahogy arról már korábban beszámoltunk, a fővárosi rendőrök elfogtak egy sofőrt, aki a gyanú szerint ittasan több kilométert autózott gumiabroncsok nélküli felniken.
A bátaszéki rendőrök három, magát szír állampolgárnak valló személyt állítottak elő Pörböly belterületéről.
A mentők kiérkezéséig érszorítóval csillapították az artériás vérzést.
Egy olasz hatóságok által körözött városi terepjárót foglaltak le a Csanádpalota Autópálya Határátkelőhelyen a magyar rendőrök.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.