Ki ismeri?
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
A miskolci rendőrök ismeretlen tettes azonosításához kérik az állampolgárok segítségét.
A Tapolcai Rendőrkapitányság munkatársai rövid idő alatt elfogtak két fiatalkorút.
A várpalotai nyomozók gyanúsítottként hallgatták ki a 38 éves berhidai férfit.
Dr. Szomor Sándor ny. ezredes 22 évet töltött bűnügyi területen, és a Rendőrtiszti Főiskola elvégzése mellett jogászdiplomát is szerzett; a Károli Gáspár Református Egyetem Állam- és Jogtudományi Kar bűnügyi szakjogász szakirányú továbbképzési szak oktatója. A bosszú örvénye címmel tavaly adták ki valós eseményeket is taglaló bűnügyi kalandregényét, amelynek már kész a folytatása.
Ittas sofőrrel szemben intézkedtek a kiskőrösi rendőrök, aki szerencsére „csak” egy betonládán landolt autójával, de nagyobb baj is történhetett volna.
A gyanúsítottak hűtőkompresszorokat vittek el egy debreceni élelmiszerbolt udvaráról. Mind a négyüket bűnügyi őrizetbe vették.
Sem az ittas vezetés, sem pedig a gyorshajtás nem kifizetődő: büntetőpontok, a jogosítvány bevonása és bírság kíséri mindkettőt. Arra kérünk mindenkit, tartsák be a közlekedési szabályokat!
A trió tagjai főleg szerszámokra és biciklikre utaztak Debrecenben. Lopás miatt indult eljárás velük szemben.
12 óra alatt 3132 ellenőrzött járművezető a belvárosi régióban. A fővárosi rendőrök a közlekedési szabályok betartatására fókuszáltak.
Az elmúlt nap eseményei számokban.
A rendőrök befejezték a helyszínelést.
Az M1-es autópályán, az érintett útszakaszon egy sávon már haladhat a forgalom.
A biatorbágyi leágazástól teljes útlezárás van érvényben.
Ismét zavartalan a forgalom Magyaralmás térségében.
Baleset történt Magyaralmás közelében.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.