Autóbusz és személyautó ütközött a XVIII. kerületben
Az Üllői út forgalmát a rendőrök a Petőfi és a Garay utca között a mellékutcákra terelik.
Az Üllői út forgalmát a rendőrök a Petőfi és a Garay utca között a mellékutcákra terelik.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Balesetmegelőzési Bizottság idén is meghirdette szakmai közlekedésrendészeti versenyét. A közlekedési rendőrök Miskolcon mérték össze tudásukat.
A szolnoki nyomozók többrendbeli lopással gyanúsítanak három helyi férfit, akik közül a 29 éves gyanúsítottat őrizetbe vették.
A veszprémi nyomozók gyanúsítottként kihallgatták az 57 éves férfit.
Több büntetőeljárás is folyamatban van egy 16 éves kecskeméti fiúval szemben, aki most újabb vagyon elleni bűncselekményeket követett el. A rendőrök őrizetbe vették és kezdeményezik a letartóztatását.
Egy Vas megyei kábítószer-kereskedő és társai ellen fejezték be a nyomozást a rendőrök.
A nagylaki rendőrök román kollégáikkal együttműködve 75 migránssal szemben intézkedtek Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.
A rendőrök befejezték az ügy vizsgálatát.
A rendőrség idén is mindent megtesz, hogy a Sziget Fesztiválra látogatók biztonságban szórakozhassanak, és a környéken élők is biztonságban érezzék magukat. A szakmai feladatok ellátása mellett információs ponttal és különböző játékokkal is várják az érdeklődőket a BRFK Prevenciós Ponton.
A megalapozott gyanú szerint a terhelt francia bulldogokat kínált eladásra külföldieknek, akik a vételárat átutalták, de kutyákat nem kaptak. A feltételezett elkövetőt elfogták a rendőrök.
A 16 éves fiút a rendőrök nagy erőkkel keresik.
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.