Ismét járható az M1-es
Győr irányába zavartalanul haladhat a forgalom.
Győr irányába zavartalanul haladhat a forgalom.
Tatabánya közelében torlódásra számítsanak!
A rendezvényen Nógrád megye rendőrfőkapitánya elismerést adott át több polgárőrnek a rendvédelem érdekében nyújtott kiemelkedő szakmai tevékenységért.
A magyar rendőrök egy francia hatóságok által körözött lakókocsit foglaltak le Csanádpalota autópálya határátkelőhelyen.
Két nap alatt azonosították és elfogták a ceglédi rendőrök azt a két férfit, akiket rablás miatt kerestek. Egyikük Szabolcs-Szatmár-Bereg megyéig menekült – hiába.
Lajosmizse közelében zavartalanul haladhatnak.
A karcagi rendőrök őrizetbe vettek egy helyi férfit, aki alvó rokona füléből lopta el a fülbevalót, valamint több üzletből is tulajdonított el különböző használati cikkeket az elmúlt hónapokban.
Lajosmizse közelében fokozott figyelemmel és türelemmel közlekedjenek!
Kevesebb mint egy óra alatt kattant a bilincs a rablók kezén.
„Kijelölt gyalogátkelőhelyen a járművel a gyalogosnak elsőbbséget kell adni.”
Közúti közlekedési baleset miatt teljes útlezárás van érvényben az M43-as autópályán.
Gyermekekkel foglalkozó szakembereknek népszerűsítette a Budapesti Rendőr-főkapitányság az interaktív digitális képregényt és oktatójátékot.
Nem zárták be a bejárati ajtót, így bement a házba, ahonnan többek között az alvó sértett mellől emelte el a telefonját.
Lakástűzzel próbálták elfedni az emberölés nyomait.
A szegedi rendőrök az állampolgárok segítségét kérik egy 78 éves nő megtalálásában.
Egy kenderesi férfi az éj leple alatt jutott be áldozata otthonába és vitte el a pénzét. A rendőrök gyanúsítottként hallgatták ki, kezdeményezték letartóztatását.
A kőbányai rendőrök keresik a grafikán látható férfit.
A Rétsági Rendőrkapitányság nyomozói gyanúsítottként hallgatták ki azt a 16 éves elkövetőt, aki séta közben beült egy parkoló autóban, majd elhajtott vele.
A Miskolci Rendőrkapitányság egy rablás miatt indított eljárás vizsgálatát fejezte be.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.