Elfogták az Erzsébet utcai támadót
A közösségi médiában fotótűzként terjedő támadást derítettek fel a debreceni rendőrök.
A közösségi médiában fotótűzként terjedő támadást derítettek fel a debreceni rendőrök.
Egy héten keresztül tartott a fokozott sebességellenőrzés.
A nyíregyházi rendőrök a lakosság segítségét kérik.
A győri rendőrök egy négy fős – rokonokból álló – társaságot fogtak el, és vettek őrizetbe, akik Koroncó külterületén lévő bodzaültetvényről a késő esti órákban lopták a gyümölcsöt.
Több vagyon elleni és egyéb más bűncselekménnyel gyanúsítottak meg a szentendrei rendőrök egy 24 éves nőt. A bíróság letartóztatta.
Bács-Kiskun megyében a rendőrök kiemelt feladatuknak tartják a jogsértő módon közlekedők kiszűrését a balesetek megelőzése érdekében.
A rendőrök Jász-Nagykun-Szolnok Megye közútjain a gyorshajtás ellen léptek fel.
A Tolna Megyei Baleset-megelőzési Bizottság tagjai, rendőri vezetők, Kölesd község képviselői, társszervek és számos motoros egyesület képviselői vettek rész a sok éves múltra visszatekintő megemlékezéssel egybekötött koszorúzáson.
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai 28 ittas, illetve 1 bódult sofőrt szűrtek ki a forgalomból az év 32. hetében, mielőtt még balesetet okozhattak volna.
A zalai rendőrök az állampolgárok segítségét kérik.
A földi egységeket a levegőből a KR helikoptere és drón is segítette.
A rendőrök megtalálták a kecskeméti elkövetőt, aki tette után nem sokkal öngyilkos lett.
A szécsényi rendőrök őrizetbe vették azt a férfit és nőt, akik több alkalommal foglaltak le különböző vendégházakban, panzióban szállást, majd az ott eltöltött éjszakák, valamint étel és italfogyasztás után fizetés nélkül távoztak.
A XVI. kerületi rendőrök keresik a felvételen látható férfit.
A bűnbanda tagjai hazánkba illegálisan bejutott migránsokat szállítottak a szerb határról autókkal Nyugat-Európába. A 11 férfi ellen a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) a napokban vádemelési javaslattal fejezte be az eljárást.
Őrizetben az a fiatalember, aki egymás után két helyre is betört Szegeden.
Hiába a folyamatos figyelmeztetés, 6 férfi és 1 nő ült úgy volán mögé, hogy alkoholt fogyasztott.
Egy napon belül többször is pechje volt annak a férfinak, aki ellopott egy autót Esztergomból. Az utolsó hibája vezette végül rendőrkézre.
A zalai rendőrök a lakosság segítségét kérik.
Közel egymillió forintot vitt el egy túrkevei lakos egy helyi idős férfitől, miután munkát kapott tőle. A rendőrök őrizetbe vették.